A Kisvakond orra
Amikor a Kisvakond kidugta az orrát a földtúrásból, hogy szippantson a friss tavaszi levegőből, hat ingó-bingó kis lábacska kapaszkodott az orra hegyébe. Azt sem tudta, hogy most viszket az orra, vagy csiklandozza valami, hogy most köhögnie kell, vagy inkább tüsszentenie. Látni nem látott a kis vaksi szemeivel, ezért aztán elkezdett hallgatózni, hátha kiderül valami az orrával kapcsolatban.
És a következőket hallotta:
– Még egy ilyen modortalan bogarat nem látott a világ! Még hogy nem elég kecses a repülésem! Még hogy nem elég szép a szárnyacskám! Nem tudom mit képzel magáról. Folyton csak dicsekszik! – mérgelődött a vakond orrán valaki.
Erre ez a valaki halk köhintést hallott, majd egy kis hangocska ezt kérdezte:
– Elnézést, de ki ült rá az orromra?
– Én a Durcimurci pillangó vagyok – mondta megilletődötten a kis törött szárnyú. – De te ki vagy, és honnan beszélsz?
– Én a Kisvakond vagyok, és ha jól sejtem, éppen az orromon ülsz! Nem röppennél le kérlek, mert mindjárt egy nagyot tüsszentek! Ugyanis nagyon csiklandoznak, az izgő-mozgó lábacskáid!
– Upsz, elnézést kérek, máris! – mondta a pillangó, és már arrébb is libbent.
Pont jókor, mert a Kisvakond egy óriásit tüsszentett! De akkorát, hogy letüsszentette az éppen arra repülő krumpli bogarat a levegőből. A bogárka lebicskázott a röppályájáról, és éppen a vakond orrára esett.
– Elnézést, de pont az orromon ül – szólalt meg ismét a Kisvakond.
– Juj! – ijedt meg a Krumplibogár. – Most már végképp nem értem mi történik. Én csak békésen erre repültem, kerestem a törött szárnyú pillangót, hogy bocsánatot kérjek tőle, mert megbántottam – mondta bánatosan a bogárka. – Most pedig azt sem tudom, hogy én hol vagyok, nem hogy a pillangó!
– Hát, éppen jó helyen jársz! Itt van a kis törött szárnyú barátod! – mutatott Durcira a vakond.
A bogárka megörült a pillangónak, és Durcimurci is megbocsátott neki. A Kisvakond pedig büszke volt, hogy az ő orrán köttetett a barátságuk. Innentől kezdve, mind a hárman nagyon jóban voltak.
Itt a vége, fuss el véle!
A mesét ingyenes PDF formátumban itt tudod letölteni.